A 33. Nikon Nemzetközi Fotóverseny kiváló lehetőséget teremt a fotósok számára, hogy bemutassák műveiket és hozzájáruljanak a fotókultúra gazdagodásához.
A Nikon Corporation meghirdette az idei Nikon Nemzetközi Fotóversenyt, amelyre tapasztalattól és képzettségtől függetlenül bárki küldhet pályamunkát a világ bármely pontjáról.
A már 33. éve megrendezésre kerülő világversenyt az egyik legfontosabb és legnagyobb kihívást jelentő globális megmérettetésként tartják számon.
A pályamunkákat 2010. szeptember 1. és november 30. között fogadják, az eredményhirdetésre pedig 2011 júniusában kerül majd sor.
1969-es első megrendezése óta a verseny folyamatosan növelte népszerűségét; mára már több mint 320 000 fotós küldött be összesen 1 310 000-nél is több fényképet.
Csak a 2008-2009-es évadban a világ 153 országából 18 000-nél is több fotós 51 000 fényképpel nevezett a versenyre.
Ezek a számok rekordnak számítanak a legtöbb országból legtöbb fotós által beküldött legtöbb pályamunka tekintetében, aminek köszönhetőn a Nikon Nemzetközi Fotóverseny a világ legnagyobb ilyen eseményévé lépett elő.
Az idei kategóriák és díjak
A 2010-2011-es versenyben két kategóriában lehet nevezni.
Az első kategória szabad témaválasztást enged meg (A), a második kategória pedig az „Energia” témakörére épül (B).
A tetszőleges témájú fényképeket a szabadon választott témájú első kategóriába kell benevezni.
Az „Energia” témájú kategóriába olyan fotókat várunk, amelyek látványa vagy témája olyan energiát sugároz, amely ösztönzőleg, motiválóan, felkavaróan vagy izgalmat keltően hat a fotósra, illetve a nézőre.
A Feltörekvő tehetség díjjal a fiatalabb fotósokat jutalmazzuk, akik így lehetőséget kapnak fényképeik széles körben történő megosztására, és a díj egyben célt is jelent számukra, amiért érdemes küzdeni.
Örömmel vesszük, hogy minden versenyünkre számos fiatal fotós is beküldi a munkáját.
Nemzetközi fotósokból álló zsűri által odaítélt 53 díj
A pályaműveket a fotózás nemzetközi porondján jelenleg is aktív fotósokból álló zsűri értékeli.
Az 53 kiosztásra kerülő díj közül egyetlen fénykép kapja majd a Nagydíjat; minden kategóriában 16 fénykép kap első, második és harmadik díjat; a 29 évesnél nem idősebb fotósok által beküldött mezőnyben 4 fénykép kap Feltörekvő tehetség díjat, és 16 további fotót választanak meg a Feltörekvő tehetség díj második helyezésére.
Birgitta Olson, a Nikon Europe B.V. kommunikációs igazgatója a következőket mondta: „A Nikon világszerte arra szeretné ösztönözni az embereket, hogy felfedezzék a fotózás örömét, megtapasztalják és másokkal is megosszák a képek kommunikatív erejét.
Meggyőződésünk, hogy a versenyen indulók ismét megfelelnek majd az izgalmas kihívásnak.”
Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011 – megjegyzések a szerkesztőknekNevezési feltételek:
Bármely hivatásos vagy amatőr fotós nevezhet a versenyre; életkortól, nemtől és állampolgárságtól függetlenül.
Fotótémák és kategóriák: -
"A" Szabadon választott téma
-
"B" Energia:
A szabadon választott téma kategóriába bármely fotó benevezhető, amely a fotós által érdekesnek talált témát tetszőleges módon bemutatja.
Az „Energia” témájú kategóriába olyan fotókat várunk, amelyek látványa vagy témája olyan energiát sugároz, amely ösztönzőleg, motiválóan, felkavaróan vagy izgalmat keltően hat a fotósra, illetve a nézőre.
Egyazon fotót nem lehet mindkét kategóriába benevezni.
Nevezési (beküldési) időszak:2010. szeptember 1. (szerda) – november 30. (kedd).
A nevezés módja:A képeket az interneten keresztül kell beküldeni.
A nevezési lapot a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011 honlapján (http://www.nikon-npci.com/) töltheti ki, és azzal együtt küldheti el a képfájlt.
Benevezhető pályamunkák száma:Mindkét kategóriában 2 képet (tehát összesen 4 képet) nevezhet be egy versenyző.
Pályamunkák formátuma:A versenyre digitális fényképezőgéppel készített fényképfájlokat (a közepes formátumú és nagyobb formátumú digitális fényképezőgéppel készült fényképek kivételével), valamint filmes fényképezőgéppel (35 mm-es vagy APS) készített fényképekről lapolvasóval beolvasott fényképfájlokat lehet beküldeni.
Digitálisan módosított, illetve szoftverrel szerkesztett képeket is elfogadunk.
Fájlméret:Fájlonként maximum 10 MB
Fényképfájlok formátuma:csak JPEG
A nevezési lapot a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011 honlapján (http://www.nikon-npci.com/) töltheti ki, és azzal együtt küldheti el a képfájlt.
Értékelés és eredményhirdetés:A pályaműveket a fotózás nemzetközi porondján jelenleg is aktív, ismert fotósokból álló független zsűri értékeli.
A győztesek listáját 2011 júniusának végén közöljük a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyén (http://www.nikon-npci.com/).
Díjak és nyeremények:Összesen 53 díj, illetve nyeremény kerül kiosztásra; a nyertesek Nikon képalkotási termékeket kapnak.
A nyereményeken túl a Nagydíj győztese, valamint a Feltörekvő tehetség díj nyertese és helyezettjei közül 21 nyertes pályázó lehetőséget kap arra, hogy kiállítsa pályaművét a verseny Minigalériájában.
A Minigaléria a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető (http://www.nikon-npci.com/).
Az alábbi díjak és nyeremények kerülnek kiosztásra:Nagydíj:
Nikon D3S digitális tükörreflexes fényképezőgép
AF-S NIKKOR 24 mm f/1.4G ED
AF-S NIKKOR 24–70 mm f/2.8G ED
A győztes fotó szerepelni fog a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető
Első hely:
Nikon D300S digitális tükörreflexes fényképezőgép
SB-900 vaku
AF-S DX NIKKOR 18–200 mm f/3.5–5.6G ED VR II
AF-S NIKKOR 16–35 mm f/4G ED VR
Második hely:
Nikon D5000 digitális tükörreflexes fényképezőgép
AF-S DX Micro NIKKOR 85 mm f/3.5G ED VR
Harmadik hely:
Nikon D3000 digitális tükörreflexes fényképezőgép
AF-S DX NIKKOR 18–55 mm f/3.5–5.6G VR
Feltörekvő tehetség díj:
Nikon COOLPIX P6000 digitális fényképezőgép
A fotók szerepelni fognak a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető
Feltörekvő tehetség díj helyezettjei:
Nikon COOLPIX S1000pj digitális fényképezőgép
A fotók szerepelni fognak a Minigalériában, amely a Nikon Nemzetközi Fotóverseny 2010-2011-es évadjának webhelyéről lesz elérhető.
A nyeremények előzetes értesítés nélkül változhatnak.
A nyeremények nem válthatók készpénzre.
Ha a Nikon díjnyertes termékeiről bővebb tájékoztatást szeretne kapni, akkor látogasson el az alábbi webhelyre:
www.nikon.hu2010.07.07. - ArtWorkPhoto Pest